Ismét a Depónia vezetőségét fogadtuk Veszprémben, öt székesfehérvári és három veszprémi dolgozóval tettek eleget a Társasházak Veszprémi Egyesülete meghívásának.
Átbeszélve, hallgatva az eltelt másfél hónap tapasztalatait, igazán nem tűnik a probléma soknak egy induló szolgáltatásnál. A találkozó előtt a dolgozókkal beszélve pozitív kép alakult ki a vezetőségről bennünk. Véleményük összefoglalva: A szabályokat be kell tartani, de akik betartják, azok jobban járnak.
Ha emlékszünk még arra, hogy minden kezdet nehéz, és figyelembe vesszük, hogy még lesz is bőven kihívás, véleményem szerint pozitív változás elé nézünk. Bár miképp a következőkből kitűnik, lesz még konfliktushelyzet elég.
Mi az a plusz, amit megtudtunk az utolsó, illetve első (erről posztunk 2025.01.14-15-én jelent meg) látogatásuk óta? Kérdéseink most leginkább a társasházakra vonatkoztak:
1. Lomtalanítás:
Gyűjtőpontokat fognak üzemeltetni, ami annyit tesz, hogy évente egyszer egy megjelölt helyre oda áll autójuk 10-18 óra közt, amely időpontról előtte pár héttel értesítik az ott élőket vagy képviselőjüket, és oda lehet vinni a háztartási lomot.
Fontos, hogy ennek fogalmával tisztában legyünk, mivel sok mindent nem fognak átvenni. Erről a honlapjukon tájékozódhatunk. Az átadás kézből-kézbe történik, azaz a meghirdetett lakóházba szóló lakcímigazolvánnyal lehet átadni a feleslegessé vált – többnyire bútorokat és hasonlókat.
Tehát a közterületre nem lehet kipakolni (az ma már bűncselekmény), így vagy ezt a lehetőséget használjuk ki, vagy az év többi napján a hulladékudvarba vihetjük feleslegessé vált dolgainkat. Mint megtudtuk, az ország bármely hulladékudvarába lehet vinni díjmentesen, Magyarország bármely településére szóló lakcímigazolványal.
2. Gyűjtőedények:
A jelenlegi gyűjtőedények a VKSZ tulajdonában vannak, azok fertőtlenítése, javítása a tulajdonos feladata, így ebben ők nem tudnak segíteni, de készek azokat átvenni, és így a szállítás mellett a karbantartás, tisztítás is az ő feladatuk lenne a jövőben. Erre vonatkozóan tárgyalásokat folytatnak a VKSZ-el.
A gyakorlatukban nincs 660 literes csak 770 és 1.100 literes, így azokra térnének át.
Többlet szemeteszsákokat az ügyfélszolgálati irodában lehet vásárolni, a korábbi posztunkban részletezettek szerint.
Fontos, hogy a kommunális szemetet csak a tárolókból viszik el, vagy a mellé helyezett, Depóniától megvásárolt zsákjaikban!
Tehát a mellé kihelyezett szemetet, zsákokat, ráakasztott szatyorkákat nem. A gyűjtőedényeken kívül elhelyezett szemét elszállítása a helyi lakóközösség felelőssége és feladata. Itt fontos megjegyezni, hogy közterületen a szemét elhelyezése amúgy bűncselekmény, és a város adófizetőinek költségére történik, ha nincs meg a tettes.
3. Szelektív:
A szelektív hulladék elszállítása annyiban változik, hogy a papír és a műanyag hulladék egyben kerül gyűjtésre és elszállításra a jövőben. Az üveg marad külön.
A közületek a MOHU-val szerződhetnek (honlapjukon) a kommunális elszállítására és ekkor tőlük is ingyen viszi el a Depónia a szelektív hulladékot.
A szelektív hulladék elszállításának egyébként nincs felső határa, a gyűjtőedény mellé rendben kirakott szelektív hulladékot is elszállítják, így nincs értelme veszekedni a kisboltossal.
4. Zöldhulladék:
A korábbiakhoz képest plusz információ, hogy a zöld hulladék elszállítására azok is jogosultak, akik ugyan társasházban élnek, de a társasháznak van magánterülete és ott képződik zöldhulladék. Keressék azt ügyfélszolgálatot és egyedileg elbírálják, és ők is megkapják a matricákat, amit a zsákokra kell ragasztani a családi házakkal egyezően.
5. A tárolók elzárása:
Ugyan az önkormányzat és a társasházak közti tárgyalásokon nem veszek részt, de önkormányzati képviselőként az a véleményem, hogy hivatalunknak egy kicsit jobban kellene ezt segítenie és nem bevételszerzésre kellene használni, hanem a környezetünk rendbetételének kellene lennie az elsődleges érdekünknek.
Ha még lesznek kérdések folytatjuk.
Együtt Veszprémért, együtt a veszprémiekért!
Elérhetőségeik:
ugyfel@deponia.hu
szallitas@deponia.hu
Személyesen a Haszkovó utcai hőközpontban, hétfő, csütörtök 8-14 között, kedden 7-19 óra közt, pénteken 8-12 óra között.
Vélemény, hozzászólás?