Elnézést a több napos kihagyásért, de magam sem tudtam dűlőre jutni abban, hogy egyáltalán leírjam e gondolataimat.
Ez lesz a befejező része előző két posztomnak. Ezt követően már csak előre kívánok tekinteni.
Miképp a választások előtt is szó volt róla, az országos pártoknak nem volt érdekük ezen az időközi választáson indulniuk, hiszen csak a vesztes pozícióra emlékeztetheti a választókat a jövő évi választás már most elindult kampányában. Így a nagy pártok vezetői logikusan gondolkodva kihagyták pártjaikat ebből a januári versengésből.
Ezért nem is indult a DK, illetve a vezetésével kialakulóban lévő baloldali tömörülés a Híd a Városért Egyesület. Nem indult a Tisza Párt, és sikerült lebeszélnünk a Mi Hazánkat is. A többi párt Veszprémben érdektelen.
A Kutyapártnál szóba sem kerülhetett ugyanez, szót sem akarok rájuk vesztegetni, maradjunk annyiban, hogy jó poén volt meghagyni a Fideszt a helyén, így a rendszerváltásban reménykedők kaptak egy pofont, a Fideszesek pedig egy kis önbizalmat ezekben a vészterhes időkben. Nem volt ez máskép máshol sem, júniusban sem. Még azt sem tudták, hogy tagot delegálhatnak a választási bizottságba, ahol pedig jól jött volna egy-egy ellenzéki szavazat, de hát a Momentum is inkább a Fidesz érdekében járt el, azaz a jogsértés mellett szavazott (Például az előző posztomban lévő Orbán-Porga levele közti különbséget sem látta át delegáltjuk.), így lehet, hogy talán jobb is, hogy kimaradtak ebből.
A kutyapárt jelöltje mellett Csóri Péter (Momentum) indult, aki elhitte Hartmannak, hogy egyetlen baloldali jelöltként, nyerhet. El kell ismernem, hogy bele is tettek mindent a kampányba, hiszen sosem volt még ennyi választási megfigyelője a Momentumnak. Mind az öt szavazókörbe és a Helyi Választási Bizottságba is delegáltak tagot. Ha jól tudom egy tucat budapesti fiatal vállalta, hogy hajnalban kelve egész napját itt tölti várva, hogy a szomszéd utcából hajlandók legyenek eljönni szavazni valamikor a nap folyamán a veszprémi emberek. Rajtuk kívül voltak Balatonalmádiból, Keszthelyről, de veszprémi talán egy sem volt köztük.
Nekik tényleg, őszintén dicséret jár, hiszen, ha meg is vezették őket, ők akkor is megtették, amit tudtak. Itthon, nekünk is jól jönne ennyi elkötelezett aktivista.
Visszatérve vezetőjükre Csóri Péterre a csatolt TV-interjúból megismerhetitek őt, Hartmann legfiatalabb katonáját.
Hartmann persze meg is jutalmazta, polgármesterünkkel megalkudva soron kívül betették a Veszprémi Ifjúsági Közalapítványba. Persze csak annak „átláthatósága” érdekében.
Ezért furcsa, mikor újságírók írják, hogy a baloldal kimaradt a választásból.
Vagy tényleg így volt? Kérdeztem egy baloldali levélírótól, hogy szerinte miért ilyen csendesek a baloldal képviselői a kampány során? Azt válaszolta, mert nem érdekeltek ebben a választásban. Értem, tehát ha nem kaphatnak pozíciót, akkor a Fidesz leváltásában nem érdekeltek.
Szerintem valójában nem maradtak ki belőle, csak a pártközpont tiltotta le őket épp a bevezetőben írt indokok okán, és rábeszélték a fiatal naiv Momentumosokat arra, hogy most mögöttük a teljes baloldal és így nyerhet a Nagykanizsai Momentum elnöke Veszprémben a Dózsavárosban. Persze tudja mindenki aki politikával foglalkozik,. hogy ezt ők sem hihették, így más érdek állhatott emögött.
Végül is lehet, mégis igazuk volt és a teljes baloldal rá szavazott, mert hogy annyi veszprémit aki rá szavazott (96 fő) ő biztosan nem ismer.
Ami nekem elkeserítő, hogy a veszprémi baloldal nagy öregjeitől mennyit tanult a fiatal momentumos srác.
Úgy hazudik, mint példaképei. Persze nyugodtan megteheti, mert úgy tűnik a hatóságok sem akarnak ezzel foglalkozni, megakadályozni, hogy tovább süllyedjen a társadalmi párbeszéd és politikai kultúra színvonala. A választók megtévesztése ma már a jogszabályok ellenére a kampányban is szabad. Persze, az is igaz, hogy miután ők is a Fidesz mellett szavaztak a választási jogsértés eltussolásában, számíthatott is jelöltjük a többség védelmére, saját ügyében.
Mert megtette. Komolyan, sok minden átéltem már (akik ismernek tudják), de amit itt a pártpolitikusok végeznek, az nekem is sok időnként.
Szóval történt, hogy az Agóra finanszírozta Dózsavárosi Karácsony-Kavalecz Gáborral program kapcsán Hartmann Ferenc kirakott egy posztot, hogy micsoda választási csalás történt (Persze bejelentést nem tett ellene, de hát a választók úgyis csak az FB posztokat olvassák, ott pedig hajde tiltakozott.).
Kicsit később legjobb katonája, a Momentumos jelölt leírja posztjában, hogy „Egyedül a Momentum küzd a választás tisztaságáért”, majd saját magának válaszként becsatolja az én beadványomra hozott határozatot, amelyben a nevem ki van takarva.
Értitek? Csak ők tesznek/küzdenek a tisztaságért, de bejelentést nem tesznek ellene akkor sem, ha ők is annak értékelik, viszont együtt szavaznak a bizottságban a kormánypártiakkal a beadvánnyal szemben, és az én beadványomra született döntést teszi fel, mintegy igazolásul a nagy küzdelmét. Ekkora pofátlanságot nem gondoltam volna még a politikában sem, ami nem mellesleg meg is téveszthette a választókat és emiatt a „küzdelmük” okán szavaztak esetleg rájuk, amit ugye már választási csalásként is lehetne értékelni, de hogy nem volt tisztességes, az biztos.
No nem akarom hosszabbra fűzni, de Önök is tanuljanak ebből, én is ezt teszem.
Viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy ha nem teszünk valamit közösen az ilyenek ellen, akkor tényleg nem lesz normális ember, aki közéjük hajlandó beállni, és vállalni a polgárok képviseletét.
Vélemény, hozzászólás?